Főoldal

Tisztelt Olvasó!

A Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete 2003-ban alakult.

Az Alapítók szándéka egy olyan érdekvédelmi szervezet létrehozása volt, ami egyszerre, és együttesen képviseli az egyes  fenntartókat, függetlenül a fenntartó típusától,  az egyes intézmények szolgáltatásának igénylőit és az ott szakmai, vagy technikai feladatokat ellátó munkatársak közös  érdekeit egyaránt.

Az elmúlt közel húsz év adott jónéhány lehetőséget Egyesületünknek, hogy a mindenkori szakmapolitikai irányítókkal érdemi, konstruktív párbeszédek sorát folytassa, hallassa azokat az igényeket, azokat a véleményeket, azokat az érveket, melyek figyelmen kívül hagyása akár komoly nehézségeket okozhatnak.

Elveink nem változtak, az évek során még erősebbek lettek, ezért tudjuk, hogy az érdekvédelemnek helye van a rendszerben és hogy ha jól használjuk  erőforrásainkat, ha jobbító szándékú javaslatainkat a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő módon tálaljuk, eredményt hozhat.

Működésünket a partnerség szellemében, naprakész szakmaisággal és  világos, az egyértelmű igények kommunikációval kombinálva érezzük működőképesnek.

Tagjaink – civil és egyházi fenntartók, magánszemélyek – valamennyien elkötelezettek a szociális ellátások színvonalának emelése mellett, aktív részesei az ellátórendszernek, és tudásuk, szakmai tapasztalatuk több évtizedre visszanyúlva segíti azt, hogy a jövőben is kiszámítható, tervezhető, magas szintű ellátásokat lehessen szervezni hazánkban.

Amennyiben csatlakozni szeretne hozzánk, keressen bennünket elérhetőségeinken, vagy küldjön nekünk E-mail-t!